Nagy Gábor - Nagyné Karádi Mariann: A BÁTAI TÁNCCSOPORT TÖRTÉNETE

Bevezető
Mintha tegnap történt volna-emlékeznek a régiek, az alapító „öregek”, akik még élnek és jövőt formálóan munkálkodnak a mai fiatalokkal.
A gazdag múlt, a szépséges hagyomány ápolására emberemlékezet óta voltak, vannak vállalkozó emberek ebben a faluban, a mi falunkban.
Nem véletlen, hogy az országos „Gyöngyösbokréta” mozgalom idején, 1932-ben alakult helyi Gyöngyösbokréta hosszú időn át éltette, tette ismertté szűkebb-tágabb hazánkban és határainkon túl is népi hagyományaink szépségét, életrevalóságát. A szívet melengető, szemet gyönyörködtető, időtlenül szép népviselettel, szőttesekkel együtt élt a tánc, a dal szeretete, művelése.
Megsárgult fényképek, régi tudósítások szólnak arról, hogy a dolgos hétköznapokat ünneppé varázsolták a népi együttes, vagy a vele rokonságot tartó műkedvelő színjátszó csoportok előadásai. Természetesnek tűnő fogalommá vált, hogy helyi, táji és országos rendezvényeken bizton számíthatnak a Bátai Népi Együttes részvételére.
Mennyi szépség, mennyi izgalom, mennyi munka van egy-egy tánc, egy előadás betanulásában, azt csak azok tudják, akik valaha is részesei voltak ennek a „megszállottságot” is igénylő életformának. Az utóbbi másfél évtized sikereit két országos arany minősítés, majd 1996 májusában a Kiváló Együttes cím elnyerése bizonyítja. Eddig 12 országban szerepeltek fesztiválokon. Számos meghívásnak szeretnének eleget tenni a jövőben is.
Kívánjuk, hogy éljen, munkálkodjon a Bátai Népi Együttes, gazdagítva életünket, legyen részese napjaink és a közös jövő formálásának.

Báta földrajzi elhelyezkedése és történelme
A Szent Vér Templom büszke tornya messziről köszönti a hazaérkezőt  és  az  ide  látogatót.
 Falunkat és környékét Féja Géza író "Tündérkertnek” nevezte. "Van itt minden: folyó, patak, sík föld, domb, hegy, sziget, erdő és vízi erdő, melegvizű ártézi forrás, a természet nagyon kedvelhette ezt a tájat, pazarul szórta kincseit. Az erdő teli gyöngyvirággal, a hegy szőlővel, gyümölcsösökkel, védett hajlatainak a bora vetekszik a Villányival, Szekszárdival.”
Igen ez a Tolna megye déli csücskében meghúzódó sárközi település nem is kaphatott volna ennél ékesebb jellemzést. Itt Baranya és Bács-Kiskun megye közvetlen szomszédságában a Dunántúli-dombság valamint a Duna és ágainak ölelésében bújik meg a mi kis otthonunk. Egykor itt  ömlött a Dunába a Sárköz meghatározó folyója a Sárvíz. Sík területe árterület volt a Duna szabályozásáig. A gyakori árvizek sok kárt okoztak a termésben, állatállományban és a lakóházakat is fenyegették, ezt a veszélyt a Duna szabályozásával, védgátrendszer építésével igyekeztek  kivédeni. A mederszabályozása során  megásták a Sió-Sárvíz csatornát, ezzel a Sárvíz hűtlen lett a falunkhoz és a Sárközhöz. Az itt élők életmódja gyökeresen megváltozott a halászatot, ártéri gazdálkodást, hajóvontatást felváltotta a földművelés. Nem csak a "hegy” a víz, hanem az erdő is meghatározó eleme életünknek,  ugyanis  a Duna- Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó gemenci erdő itt húzódik a falu mellett. A Duna árterületében lévő híres rezervátum vadállományban gazdag, védett állata a réti sas és a fekete gólya..
Az utcák, a házak rendjét nem a mértan határozta meg, hanem a természet. Úgy épültek, ahogy a természet engedte. Réges-régen arról volt híres a falu többek között, hogy csak egy utcája van - melyik utcában lakik a bíró - kérdezték az idegenek, ha ugratni akarták az atyafiakat. Ma már más képet mutat az 1956-os árvizet követően kiépített utcáival.
Báta több  mint 900 éves múltjában tükröződik nemzetünk egész történelme. Lakói mindvégig megőrizték magyarságukat és többségében katolikus hitüket akkor is, amikor a környékre más nemzetiségű telepesek érkeztek, a "Sárköz" magyarsága pedig a reformációhoz csatlakozott.
Sárköz a magyar népi kultúra egyik leggazdagabb központja. Báta többségében katolikus lakosságával sajátos helyet foglal el a reformátusok lakta Sárközben. A vallási különbözőségből eredő eltérő életmóddal, népszokásokkal, népviselettel. Báta lakói mindig híven ápolták hagyományaikat. Néptánccsoportjai szinte az egész világot bejárták megismertetve a bátai dalokat, táncokat, népviseletet. A falu református lakói révén az általánosan ismert sárközi díszítőművészet minden ágát ismerték és gyakorolták. Azonban csak a bátai katolikusok körében volt szokás a viaszos tojásírás, ami innét terjedt el a többi sárközi településen is. Ezért is mondhatjuk  Bátát a  "sárközi hímes tojás bölcsőjének”. Ugyancsak a katolikus lakosság körében
volt szokás  a "tűcsipke” vagy ”varrott csipke” készítés,  valamint a szálhúzásos fehérhímzés is. A szőttesek  sajátos jellegét nem a takácsok mintakönyvéből való - egyébként a Sárközben is előforduló szedett takácsrózsa vagy csillag és madaras minták adták - hanem az egyszerű ripsz piros csíkjainak finom feltagolása, a felület ritmikus felosztása  egyszerű motívumokkal.
Egy idős ember monda a következőt: "én nem hagyom el Bátát, hiszen útjai porában ott van apám pora”.

1932-től 49-ig: a Gyöngyösbokréta mozgalom
A bátai együttes eredete egészen az 1932-1936-os időkre nyúlik vissza. Az egyik legterebélyesebb mozgalom ebben az időben a Gyöngyösbokréta,
ögtön a harmincan évek elején keletkezett, s hivatalosan 1948-ban szűnt meg.
Jellegzetesen a parasztegyüttesek népművészeti mozgalmaként a Gyöngyösbokréta falvakra, közepes településekre terjedt ki, egyértelműen a helyi hagyományok felkarolásának, színpadi továbbéltetésének céljából. Az egyes bokreták-így nevezték a résztvevő együtteseket-azzal az elhatározással alakultak és működtek, hogy felkutatják és a színpadon felújítják népszokásaikat, dalaikat, táncaikat.
A csoportok ritkán jelentek meg tisztán zenei vagy táncos arculattal, sajátosságukat többnyire épp az adta, hogy dalaikat, táncaikat egy népszokáskeretbe ágyazva mutatták be.
A Gyöngyösbokréta mozgalom nagy hatással volt az egyszerű bátai emberekre is, így nem csoda tehát, hogy Báta az első falvak között, 1932-ben lett bokrétás falu. Igaz, hogy az elmúlt 60 év alatt az írásos emlékeknek zömében nyoma veszett, sajnos a zászlónak is, amely alatt anno évente egy alkalommal Budapestre érkeztek arra a több napos, országos parádéra, amit a bokrétások seregszemléjeként rendeztek meg.
A bokrétás helységek közül nem sokan voltak azok, akik tudták, hogy ez a Gyöngyösbokréta lesz a néptánckultúrának olyan forrásvize, amiből nemzedékek meríthetnek. A bátai bokrétások első vezetői Incze Imre tanító úr, utána pedig Orbán Bárdos István asztalosmester.
1935-ben a Gyöngyösbokrétából 3 pár táncolt az angol királynő előtt.
Eljutottak Erdélybe és a Bácskába, még frontkatonákat is vidítottak táncaikkal. Aztán 1945 közeledtén alább hagyott a táncos jókedv, túl sok volt a frontról érkező gyászhír. 1948, majd 1949-ben hozott belügyminiszteri rendelet feloszlatja, betiltja az összes csoportosulást, együttest, stb, így a Gyöngyösbokrétákét is. Nem is volt tanácsos a bokrétás múltat emlegetni egy ideig. Ez lehet az oka annak, hogy mára sem zászló, se írásos emlékek? Pedig Báta 1934-41 között ott volt Budapesten a 6-8 napig is eltartó bokréta bemutatókon.
A Gyöngyösbokrétával egy időben színjátszók is működtek, amelyet Nyéki József alapító vezetésével hoztak létre. Eleinte kis ének csoport és pár fős tánccsoport segítette színvonalasabbá tenni a színjátszók előadását. A színdarabok szüneteiben 6-8 fővel, főleg menyecskék és lányok a karikázóval szórakoztatták a közönséget.
Mivel más szórakozási lehetőség nem volt ebben a kis faluban, ezért ez a közösséget nagyon jól összetartotta.
Tulajdonképpen a két mozgalomnak, a Gyöngyösbokréta és a színjátszó mozgalomnak a keverékéből, emlékéből alakult ki a Hagyományőrző Néptánc Együttes.
Nyéki József a még megmaradt gyöngyösbokrétások közül és a színjátszókból megalapította a Bátai Népi Együttest. Nagyon sok ember művelte boldogan ezt a hagyományt. Az hétköznapi munkában megfáradt emberek számára ünnepet jelentett, ha a népi együttes fellépett.

Az ötvenes évektől napjainkig
1949-ben megkezdődött a felkészülés az 1950-51-es Téli falusi kultúrversenyre. A felkészülés nem volt egyszerű dolog. Nyéki József fontosnak tartotta az új darabok betanulását, a régi darabok felújítását. Ehhez azonban segítséget kellett kérnie.
A segítő ez esetben Böröcz József volt. Őt a község apraja-nagyja befogadta, szerette és gyűjtéseiben kézséggel segítette. Elkezdett táncot, és a táncokhoz dalokat gyűjteni, majd ezekből saját koreográfiát hozott létre. A felkészülés olyannyira jól sikerült, hogy meg is nyerték ezt a versenyt.
1952-ben az augusztus 20.-ai ünnep alkalmából szabadtéri színpadon léptek fel a Szigetben. Vendégként az a Honvéd együttes szórakoztatta a közönséget, amelyben Böröcz József is táncolt.
1952 után Vadasi Tibor folytatta azt a munkát, amit Böröcz elkezdett: új darabok betanítását, a régiek felújítását. Új darabok között lehet megemlíteni a Halászjelenet-csukás tánc és a Török-jelenet című koreográfiákat.
Az ő idejében a táncosok minden alkalommal ott voltak a decsi Sárközi lakodalomban. Önálló műsorokat adtak elő az ország különböző pontjain, sőt egy cserekapcsolat keretében a jugoszláviai Moholon is vendégszerepeltek.
Az együttes életében a legközelebbi fontos állomás az 1960-as évek. Ebben az évtizedben az együttes vezetését Farkas Lajosné látta el. Az ő nevéhez fűződik elsősorban az utánpótlás nevelése, megszervezte a felnőtt énekkart is.
Igaz, csak a közeli falvakig jutott el a kis csoportokkal, de az utánpótlás nevelése rendkívül fontos szerepet játszik a következő években, évtizedekben.
A gyerekeknek legfőképpen gyerekjátékokat, a felnőtteknek-a repertoár mellé-különböző karikázókat, a Legénycsalogatót és a Párnatáncot készített.
1971-től Martin János lett a csoport vezetője. És emellett a Bátai Művelődési Ház igazgatói posztját is ő töltötte be. Arra törekedett, hogy a hagyományainkat külföldön is megismerjék, 
Külföldi útjaik: 1972 és 1973 Mohol, utána szinte évente egyszer felléptek Adán, Újvidéken.
Legfőképpen kórusszámokat, karikázókat, kanásztáncot, üvegest, és a bátai lakodalmast táncolták.
A csoport vezetését Martin János után Farkas Imre vette át. Bátáról ő volt az egyetlen, aki sok éven át az Állami Népi Együttes tagja volt.  Segítette a csoportot: még szigorúbb, de családias hangvételű próbákkal, új, felújított koreográfiákkal pezsdítette fel a csoport életét. Ő volt az első, aki nem csak a hagyományos sárközi táncokat tanította, hanem más tájegységek táncaival is megismertette a táncosokat. Az emberek rendkívül jól fogadták a lendületes, pörgős, pattogós táncokat. Nem is csoda, hiszen a lassú lépők, és karikázók már-már kezdtek kimenni a divatból. Felújította a Bátai lakodalmast, megtanította a Palotást.
Az 1980-as évek elejére lemenő ágba került a csoport, köszönhető a hirtelen vezető és embercseréknek. Ekkor Lubiczki János és neje,- akik már 1965-től a Bátai Népiegyüttes tagjai voltak-  úgy döntöttek, hogy elvállalják a csoport vezetését és megpróbálják összeszedni a táncolni vágyókat a legfiatalabb korosztálytól a legöregebb korosztályig. Felesége, leánykori nevén Sümegi Mária vezette és tanította ekkor az utánpótlást.
Jancsi bácsi az 1980-as években a Bátai Termelőszövetkezetben dolgozott. A szövetkezet vezetője, a tanács vezetőségével összefogva felkarolták a csoportot és sok-sok anyagi fedezettel segítették az együttes előrejutását.
A szigorú vezetésnek köszönhetően jutott el a csoport oda, ahová nem is remélték. Számos külföldi út állt előttük, és bejárták szinte egész Európát. Az első állomás Lengyelország, Lozsma, 1985 őszén. Majd következett 1987-ben Olaszország. Az út egy fesztivál erejéig tartott volna Loretóban, de az utolsó előadás estéjén egy férfi rendkívül jó ajánlatot tett a csoportnak, amit elvállaltak. Az útjuk így jelentősen meghosszabbodott. Az egy hetes útból lett egy 24 napos turné.
Következett Németország-Mörlenbach. Olyan jó baráti kapcsolat alakult ki az ottani tánccsoporttal, hogy 1990-től kezdve szinte minden évben visszahívták egymást egy-egy fesztiválra.

Külföldi vendégszereplések 1991-2002 között:

1991-Bandirma, Törökország
1992-Halsdorf, Németország
1993-Atina, Olaszország, Oroszország
1994-Agricento, Olaszország, Görögország
1995-Mörlenbach, Németország
1996-Lengyelország
1997-Porto, Portugália
1998-Mörlenbach, Németország,  Odoorn, Hollandia
1999-Franciaország
2000-Agricento, Olaszország
2002-Mörlenbach, Németország

A nemzetközi sikerek nagyon jó hatással voltak az együttes életére. A fiatalok közül mindenki a nagy csoportba akart kerülni. Ezáltal kialakulhatott egy egészséges versenyszellem.
A sok külföldi út mellett természetesen Magyarországon is rengeteg fellépést kellett vállalniuk. A külföldi útjaik ugyanis általában a nyári időszakra estek. Ahhoz, hogy egyáltalán el tudják vállalni ezeket az utakat, egész évben dolgozniuk kellett. Gyűjteni a pénzt!
A 80-as évek közepétől rengeteg új koreográfus és táncos jött tanítani az együttesbe. Egy –két név: Kapási Julianna, aki a Szőlőtaposót, Lassú és Friss Csárdást, majd a 90-es évek közepe felé a Kanászos táncot tanította. Következett Szmolenszki Gábor a Bartina táncegyüttesből, aki a Somogyi Táncokat és a Rimóci vigadalom című palóc tánccsokrot tanította a bátaiaknak.
Az elmúlt években Lévai Péter a Szeremlei táncokat tanulhatták, majd végezetül Gyimesi Zoltán a Budapest Táncegyüttes tagjaként Rábaközi és Mezőkölpényi koreográfiákkal gazdagította a repertoárt. Rendszeresen megjelentek az amatőr csoportok minősítőjén, melynek eredményképp két arany fokozatot 1987 és 1988, majd kiváló minősítést 92-ben ért el a Bátai Népiegyüttes.
1993-ban a törvényi előírásokhoz igazodva egyesületté váltak és a nevük innentől kezdve Sárköz Hagyományőrző Egyesület lett.
Két évtizedes vezetés után Lubiczki János munkáját az egyik táncos, Farkas Tibor vette át 2002-ben. A külföldi vendégszereplések folyamata a vezetőváltás miatt nem szakadt meg, hiszen 2003-ban az olaszországi Minturnoban, 2004-ben pedig a franciaországi Sarrians városában vendégszerepeltek.
De sajnos eljött az az időszak, hogy a támogatások lecsökkentek, és ez miatt a rákövetkező két évben már nem jutottak el külföldre.

Napjainkban
A 2007-es év téli időszaka felkészüléssel telt. Ugyanis ebben az évben ünnepelte a csoport fennállásának 60 éves jubileumát. A kerek évforduló sok embert megmozgatott, a csoport jelenlegi tagjaihoz csatlakoztak jó néhányan a régi táncosok közül, így egy egész estét betöltő műsorral szórakoztatták a közönséget. 
Június 14 és 18 között vendégszerepeltek a németországi Mörlenbach városában, az ottani csoport fennállásának 30 éves jubileumán.
Minden évben fontos feladat a Sárközi Lakodalomban való részvétel.
Eredete 1961-re vetíthető vissza. Résztvevők a sárközi falvak: Alsónyék, Báta, Decs, Őcsény, Sárpilis. A lakodalmak lényege az volt, hogy a Sárközben a lakodalmi szokásokat melyik falu tudta a legszebben megvalósítani. Annak a falunak kellett kiállítani a mennyasszonyt és vőlegényt, amely falu elvállalta a rendezvény megszervezését.
A Sárközi lakodalom felért egy nemzetközi fesztivállal. Ugyanis számos ország vendégként képviseltette magát a rendezvényen. Például: Németország, Olaszország, Lengyelország, Hollandia. Az utóbbi időben minden évben megrendezésre kerül, utoljára 2007-ben Báta volt a helyszín, az ifjú pár helybeli táncos volt.
A 60 éves jubileum hatására sokan úgy gondolták a régi táncosok közül, hogy ismét tagjai akarnak lenni ennek a közösségnek, mert jól érzik magukat együtt a fiatal és idősebb táncosok egyaránt.
Ezzel együtt megindult valami más, valami új, a csoport élete felpezsdült.
Decemberben megtartották rendes éves közgyűlésüket, amelyen a megújult csapat új elveket fogalmazott meg. Az alapszabályt újra írták, új nevet választottak, új vezetőséggel, új célokkal.
Az új név - Bátai „Sárköz” Néptánc Együttes – nevében is tükrözi az új célokban rejlő lehetőségeket…