A KATOLIKUS NŐ VISELET

A katolikusok  viselete kevésbé  volt  díszített, mint a  reformátusoké,    nem  volt  általános   körükben a  hírhedt sárközi  egykézés, több gyermek  is  volt a családban, nem  tudtak egy  vagyont  szánni a  ruházkodásukra.
A lányok a két ágba font hajukba szalagot kötöttek vagy a fejtetőn koszorúba tűzték és a homlok felett fekete bársonyszalaggal szorították le.  Általában kendő nélkül jártak, ha mégsem, akkor a ternó kendőjüket tarkójukon kötötték meg úgy, hogy a hátsó sarka szabadon lebegett.  Fejkendőjük két sarkán színes kis, selyem fonalból készített bojt függött.


Katolikus lányok kicsipkézett hajjal az 1940-es években

A menyasszony rözgős koszorút kapott, fátylát a mellén keresztül vezették a kendő fölött, és hátul pántlikával kötötték össze.  A katolikus fiatalasszonyok a középen elválasztott hajukat egy-egy ágban hármas fonatba fonták, koszorúszerűen, tarkójukon keresztezve kötötték fel és a selyem vagy bársony szoknyájuk anyagából készített arany vagy ezüst paszománttal és rojttal díszített farkos féketővel borították. Ezt az első gyermek születéséig viselték ünnepekkor.
Az asszonyok hétvégeken fekete selyem vagy pamut fonalból bütykösre horgolt – gyakran gyönggyel díszített - receféketőt hordtak.  Az idősebb asszonyok tarkójukon három hajtásba szedték kendőjüket, melynek a hátsó sarkát is lekötötték, e fölé került a fölső kendő - selyemből, bársonyból vagy szövetből - amit az álluk alatt kötöttek meg.    Hétköznapi viseletben a katolikus és református vallású nőket a fejkendőik kötéséről, a hajviseletükről lehetett csak megkülönböztetni.


Katolikus pár

Ünnepeken, a felsőtestükön fehér, igen bőre szabott ujjú, bíboringet viseltek, melynek ujját hosszanti irányban fehér, varrott csipkebetéttel, alján széles fehér csipkével díszítettek. Az ing a nevét a saját maguk által finom lenfonálból igen vékonyra szőtt, fátyolszerű bíborról kapta, amiből az ingujj készült. Később ezt az anyagot bolti muszlinnal helyettesítették. Az ingvállhoz rövid derekú, mintásan szövött, piros vagy kék színű selyemszalaggal szegélyezett pruszlikot (mellényt) hordtak.  Később ezt felváltotta az egysoros gombolású, magas, álló nyakú, testhez álló, sonkaujjú blúz. Alatta szűk ujjú, fehér, vállfoltos gyolcs inget hordtak, ujját horgolt csipkével szegélyezték.


Paszománttal és rosttal díszített "farkos" főkőtő

Később divatba jött a röpike, szabása megfelelt az országosan elterjedt testtől elálló blúzféléknek; anyaga, színe, mintája a felső szoknyával azonos. A fiatalok nyakát fehér singlőtt bodor (slingelt fodor) és több soros fehér gyöngy, vagy kék cserépgyöngy díszítette. 
Az 1910-es években szokássá vált, hogy a nagylányoknak a délszlávokéhoz hasonló nyakéket, láncos húszast készíttettek az ötvössel, mely három, öt vagy hét ezüstpénzből dínárból állt, ékkő berakásokkal, attól függően, hogy milyen gazdag volt a család.


Főkötő részlete

A blúz felett díszes vállkendőket viseltek, ezek anyaga selyem, bársony, kasmír vagy kötött gyapjú.  A nagylányok és menyecskék kedvelt öltözetdarabja a vállra való négyeskendő, melyet négy különböző mintázatú, de azonos alapszínű kisebb kendőből állítottak össze. A kendők egymás fölé kötése a halmozás egyik legszembetűnőbb példája. 
Télen testhez simuló fekete bársony vagy ebelaszti (düseszhez hasonló) anyagból készített bélelt kabátkát, kacabajkát hordtak, fekete bársony vagy báránybőr (berzián) díszítéssel. A kabátka deréktól erősen kibővült, nyakkivágása kerek, elöl gombbal vagy láncos kapcsokkal záródott. Szabása a XIX. századi úri viseletnek megfelelő.


"Láncos húszast" viselő fiatal lány az 1920-as évek elején

Általában 6-7 szélből (az otthon szőtt vászon szélessége kb. 55 cm) készült alsószoknyát viseltek, az ünnepieket (sótipöndő) finomabb vászon anyagból, gyakran 10-12 szélből varrták. A még díszesebb csipkés aljú (singlőttfodros) alsószoknyák 8-14 szélből készültek, a bodrospöndő felső része 8, az alsó pedig 17 szél (több mint 9 méter). A takácsok által szőtt vászonból (ezek szélessége kb. 78 cm) varrták a legalsó pöndőket. A vászonszéleket pöndőkötésnek nevezett, tűvel varrott csipkével erősítették egymáshoz.
Ünnepekkor 4- 6 pöndőt vettek fel, attól függően, hogy kinek mennyire volt szüksége az áhítottan telt nőideál eléréséhez. Volt hogy emiatt nyáron is több kapcát (harisnyát) viseltek egymás tetején, hogy kerekebbnek látsszon a vádlijuk.


Láncos húszas

A viszonylag hosszú, lábszárközépig érő drága bársony- és selyem felsőszoknyák alját kétsoros selyemszalaggal, ezüst vagy aranyszínű sujtással, rojttal (rosttal), paszománttal, színes hímzett csipkével, oblegációval díszítették. Az inneplő (ünnepi) szoknya és kötény fölé, a blúz dereka alá fehér slingelt csipkés kisszoknyát kötöttek.   A fodorvászonból, kékfestőből, ebelasztiból, selyemből, bársonyból készült kötények díszítésükben igen változatosak voltak.
Az ünnepre készült öltözeteket több éves használat után sem viselték hétköznapokon.  Öltözetüket kezdetben fekete, de színes virágokkal, bütykökkel díszített harisnya bütkös kapca egészítette ki. A két világháború között elterjedtek a színes kapcák.


Selyem fejkendő, lángszélű vállravaló kendő, és és viselési módjuk, 1911-ből

Bársonycipőt, fekete bársony "törökpapucsot”, vagy gyapjúból köttetett, zöld szegélyű fekete csarapát viseltek. Télen botost húztak, ami egy fekete gyapjúból készült, bőr-talpú, kötött lábbeli.   Az első világháború után jelent meg a térdig érő szárú, fehér sifonból készült női alsónemű.
 Hétköznap általában csak egy alsószoknyát, de 3-4 szoknyát is hordtak, amelyeket kevésbé drága anyagból- kékfestőből, gyolcsból, olcsóbb szövetből készítettek. Az aljukat kezdetben szőrmazzaggal, majd bársonnyal szegték. Az alul levő ócskább szoknyát viselték munka közben a földeken, és amíg a falun át hazamentek, felhúztak rá egy szebbet. A bársonnyal keskenyen szegett szoknyákat kevesen tudták olyan szépen fölvenni, hogy az aljuk olyan egyenesen álljon, mint az asztal lapja.


A testre szabott kacabajka deréktól követi a szoknya bőségét

Az utcai vagy piacra menő öltözet elengedhetetlen része volt a szoknya elé kötött hangyás, rozmaringos hímmel szövött színes abrosz, de a ház körül ruháik kímélésére egyszerűbb formáit - egyesabroszt - is használtak az asszonyok. Esős időben vagy hidegben fejre-, vállra borítva is hordták.
Fehér ingük egyszerű, magasan álló nyakú, kezdetben hosszú, majd rövid ujjú, az eleje sötétkék vagy fekete gombbal záródott.
Sáros időben, az udvarban fából faragott cipőt, klumpát vettek a csarapa fölé.  Máskülönben mindig mezítláb jártak.


Török papucs